Női jóga meseterápiával
Női jóga meseterápiával
Témánk: a társ, egyesülés a másik felünkkel
Női jógával fellazítjuk a testünket és a lelkünket. Magunkra és egymásra hangolódunk. Hiszen sosem véletlen kik gyűlünk össze egy-egy ilyen alkalommal. Tanulunk egymástól, tanítjuk egymást. Gyógyítjuk magunkat, gyógyítjuk egymást. A női energiáink, kreativitásunk felébresztésével, és most a meséinkkel is.
Már az óra elején ráhangolódunk a témánkra. Pár szóval megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket. Női kör. Együtt, közösen. Majd a jógagyakorlás és vezetett meditáció után (fókuszban tartva a témánkat), mesével dolgozunk.
Húzunk kártyákat, melyeken csupán szép rajzok vannak, és mindenki megkreálja a saját meséjét. Nem kell megijedni, nem kell hozzá tehetség. És a jóga, valamint a meditáció is előkészíti az alkotás folyamatát (akár meg is lepődsz, milyen fantáziával rendelkezel!). A mese kötődni fog a témánkhoz, tehát a társ, a kapcsolódás lesz a fő fonál, a kártyák fognak segíteni, hogy elrepítsenek a mesébe, átéld, és meg is fogalmazd. A mese kreálása segíti a lelkedhez való finom kapcsolódást, és a dolgozott témával kapcsolatos félelem, megrekedés, gát oldódásában. Majd felolvassuk egymásnak meséinket, átadva egymásnak lelkünk hangját. Játékos lesz, szívet melengető, gyógyító.
Várlak szeretettel! Nyitott szívvel!
Zsóvár Krisztina
Jógaterapeuta, női jógaoktató
A létszám korlátozott, kérlek jelentkezz be az info@yogaart.hu e-mail címen (tárgyban esemény címét, időpontját jelezd)
Ár: 6000 Ft
Miért is mese?
Megtanuljuk általa, hogy minden érzés a személyisége része, és ezek irányíthatóak, kezelhetőek.
Kifejezi a fejlődésünk szempontjából fontos érzelmeket, s ezáltal segít megteremteni és megtartani a lelki egyensúlyt.
Félelmeinket a kudarctól, haláltól és megpróbáltatásokról komolyan veszi, és érti azt is, hogy számunkra fontos a szeretet, a kötődés, az hogy tartozzunk valahova, valakihez.
A legtöbb mese hasonló felépítésű, a benne szereplő próbatételek valójában az élet feladatairól, próbáiról szólnak, és megjelennek a személyiségfejlődés állomásai is. Azért tudunk olyan könnyen azonosulni vele, mert szimbolikus formában megtalálhatóak benne a lelkünkben felmerülő konfliktusok, az életkori krízisek, a szülőkről való leválás, a párválasztás próbatételei, a kapcsolatok megpróbáltatásai. A mi dolgunk csupán az, hogy megfejtsük, észrevegyük ezeket a szimbólumokat, így tudjuk a mese mondanivalóját saját életünkre vonatkoztatni. A mese a maga mágikus, irracionális módján felkészít bennünket a felnőtt létre, a döntésekre. Nem ígér nekünk problémamentes életet, de reményt ad ahhoz, hogy még a legesendőbbek is boldogulhatnak, ha mozgósítják adottságaikat, és nem hátrálnak meg a megpróbáltatások, akadályok elől. A mesék jól bevett filozófiájaként a jó győz, és a rossz elnyeri méltó büntetését, így annak, aki gyakran hallgat mesét, a rossz veresége csökkenti tudattalan félelmeit. A mesék optimista életszemléletet közvetítenek, példázzák azt, hogy a nehézségek csupán átmenetiek, érdemes küzdeni, kitartani, bizakodni, nem szabad feladni, ha nehézségeink vannak, hanem bátran szálljunk szembe az akadályokkal, és ne problémaként, hanem megoldandó feladatként tekintsünk az akadályokra.